2013. május 1., szerda

Emberek


Myanmar

Talán igaza van annak, aki majdnem velem egyszerre járt Myanmarban és a barátaim szerint a legemlékezetesebb megfigyelése az volt, hogy nagy a szegénység.





Szerintem pedig az a legemlékezetesebb, hogy az emberek nagyon kedvesek, készségesek, keresik a kapcsolatot, mégha nyelvileg nincs is széles kommunikációs csatorna, mosolyognak és nem akarnak átverni. Sokan ajánlkoznak (nem pénzért) fotózásra.





Benzin árusok éjjel - nappal

Ázsia sok országában nagy a szegénység - szerintünk. Lehet, hogy a világ sok országában ... (mihez képest?)
Azonban Myanmarban van mit enni, sok és olcsó a kaja. Ugyan a mi ház fogalmunktól eltérő módon, de van hol lakni. Akiknek nehézségeik vannak, azok gyerekeit (kis szerzetesek) a reggeli adományokon keresztül támogatja a közösség.



Az is igaz, hogy a helyi TV a helyi sorozatban olyan -nyugati - életstílust jeleníti meg, aminek a mindennapokban nem sok nyomát látni (ez Thaiföldön is így van).



Bizonyára ez sokaknak mintául, célul szolgál. De vajon Európában mindenki "gazdagon" él?



Pincér (Mandalay)

Nehéz megbecsülni, hogy a burmaiak meddig viszonyulnak a látogatóikhoz íly módon (félő, hogy a növekvő jövés-menés elüzletiesíti mindazt, amit mi, turisták oly megragadónak tartunk ma).

A kis gyűjtögető

Yangonban mellém csapódik egy kissrác, van 6-7 éves, nagy zsák a vállán, mellette a láthatóan idősebb társa.



A kissrác nyomja angol szavakat, de közben figyel, egy-egy kukába belenéz, pénzt kér (és kap is) az útba eső üzletben.



Bár még dumál nekem is, de nem akarja feleslegesen vesztegetni idejét. A kapott pénzből megáll valami kaját venni, de ott is valaki fizet neki. Ügyes.

Kontraszt

Az Inle tónál a kerékpárt egy család adta bérbe, akik e szolgáltatás mellett éttermet is működtettek. Este ott is maradtam enni valamit. A szemközti asztalnál franciák: három gyerek, a szülők és az anyai (látszott) nagyszülők (szegény pasas).

A gyerekek rajzolgattak, míg a kaját várták. A felnőttek igen mértéktartóan, formálisan beszélgettek. A két nő időnként oda-oda szólt vmit a kissrácoknak - elég távolságtartóan.

A háziak két fia (a kisebbik a legnagyobb franciával lehetett egy idős) tévézett, időnként kaptak kisebb-nagyobb feladatokat. A nagyobbik, amíg ott voltam, legalább háromszor biciklizett el boltba, közben ezt-azt fel is szolgált.

A francia kölykök lassan kaptak két nagy tányér sültkrumplit. Össze is vesztek rajta, így a két nő - csesztetve a kölyköket - kért három üres tányért. A háziak fia ki is vitte nekik.

Az evés további neveléssel járt, a nők aktívak voltak, az apa pedig a sarokból (kissé kifordulva a társaságból) figyelte gyermekei fejlődését. Közben a két burmai kissrác végezte a dolgát, ha épp adódott vmi és közben nézték a tv-t.

Amerikaiak

Egy merev tartású, eléggé műturista (minden vacak volt rajta, de valahogy nem illett hozzá) arc magyaráz a 12 év körüli fiának az Inle tónál. Az archoz képest fiatal feleség hallgat, a gyerek - érdektelenül - tűr. Semmi érdekes.

Pár nap múlva Ngapaliban, a szálláson olvasgatok. Egyszercsak bevonul (úgy libasorban, ahogy illik) a fenti család, épp megérkeznek. Az arc úgy vonul, mint egy tábornok.

Később elhúznak kerékpárral, de a parton a gyerek ott olvasgat. Pár szót beszélünk: San Francisco, nem volt kedve kerékpározni. Megértem.

Nincsenek megjegyzések: