Mandalay 1.

Pattayáról reggel hétkor indul az első busz Bangkok nagy repterére, az út kb. két óra. Onnan a régi reptérre, ami ma fapados reptérként szolgál óránként, félóránként van shuttle busz (jeggyel vagy boarding passzal ingyenes). Így a 11:00 órás gépet éppen el lehet érni.

Éppen. Már külön pultnál adom le a csomagom, aláiratják velem, hogy nem garantált az aznapi megérkezése és másnap saját költségen mehetek érte. :-(

Megérkezek. Külön kis szobában folyik a vízum kiadása: három egyenruhás hölgy, kedvesek, mosolyognak, teszik a dolgukat, viccelődnek. Egy japán arc a másik kuncsaft. Számítógép, fotó. Vízum és menjek csak át az immigráción, kikerülve a még mindig méretes sort. Fura... Megyek. Jön egy tisztféle. Megállít, de meglátva a friss vízumot tovább enged. Közben kérdezem, hogy nem gond-e, hogy csak egy napra érvényes? De megnyugtat, hogy ez így jó négy hétre.

A gépen helyet cseréltem egy angol arccal (így egymás mellé kerültek a párjával). Most velük együtt váltok pénzt és várjuk a csomagokat. Az Air Asia (AirAsia.com) dícsérete: megérkezik az enyém is. Egy taxival megyünk a városba.



A levegő vagy 40 fok, de nagyon száraz (Pattayán párás). Pusztaság, pagodák.

A szállás rendben: ez volt az egyik, amit Skype Outtal telefonon foglaltam. Lepakolok és irány a város. Már 2 óra is elmúlt (5:30 az időeltolódás Magyarországhoz képest). A piacon át vezet az utam. Por, nyűzsgés.

Olyan mintha Kubát kereszteznénk Vietnámmal. Vagy talán Laosz vagy Kambodzsa hangulata juthat még eszembe. Eszem: rizs, csirke édes-savanyú módon. Helyi sör (640 ml).

A délután maradékát a négyzet alakú régi várfal mentén töltöm (2,5 km oldalhossz).

Átlósan a Mandalay Hill pagodái és templomai nyújtanak egy 300 m magas, 1000+ lépcsős kitérőt szép kilátással a naplementében.

Hazafelé mindenféle környék útba esik. A várfal melletti vizesárok népszerű találkahely. Vannak helyi panelok, szegény és gazdagabb környékek.
Egy boltot kereső német sráccal futok össze. Eszünk még valamit egy utcasarki helyen, sörözünk, megbeszéljük a tapasztalatainkat.

Jót alszom. Éjszaka és reggel van párszor áramszünet, a generátor működik, de a klíma ilyenkor áll.

Bipo (talán Bee Pow?) jut eszembe, az első burmai, akivel találkoztam: ő volt 1993-ban Chiang Maiban a hegyi túravezetőnk. Akkor az a város is ilyen poros hely volt. A srác meg kedves, mint az itteni emberek: mosolyognak, kérdeznek, segítenek ...